Mindig is érdekelt a keleti kultúra kapcsán az az összeszedett gondolkodás, az a kifinomult egyszerűség és az a tudatosság, ami a Távol-keleti embereket jellemzi. Amikor keleti harcművészeket nézel vagy ilyen típusú filmeket, feltűnik az a higgadtság, önmérséklet, türelem de ugyanakkor harci szellem is, amit megfigyelhetsz, amikor egy-egy harcművész mester összeszedett, spontánnak tűnő, mégis borzasztó tudatossággal felépített, megkomponált mozgássorait látod. Mintha lépésekkel előre tudná, hogy támad az ellenfél, s előre tudná a saját válasz-mozdulatait, amelyeket olyan természetességgel, precizitással és gyakorlottan „vesz elő”, mintha napok, évek óta erre a támadásra készült volna, s jó előre felkészült volna a válasszal.
Nos, a „titok” nem is annyira titok, ha bepillantasz a keleti ember gondolkodásába és megismerkedsz benne, hogy honnan is táplálkozik, illetve mivel is fejlesztik ezt a végtelen tudatosságot. Ennek egyik eszköze a Shogi, a stratégiai játék, amely a VII.század óta itt él, ezen a vidéken, s melyre csak azt a kifejezést tudom találni, hogy „az elme harcművészete”. Mint ilyen, nem véletlen, hogy az immár 1300 éve ott élő játékban a harcművészeteknél jóval korábban alakultak ki a Kyu és Dan fokozatok, s számos neves harcművész volt ismert Shogi játékos is egyben.
Shogi tábla
Pillantsunk hát bele ebbe a nagyszerű stratégiai, gondolkodás és koncentráció fejlesztő, páratlan játékba!
Maga a játék az indiai csaturanga nevű játékból származik, mely később Európában is megjelent és európai sakká „szelídült”, ám eddigre már évszázadok óta eljutott Japánba és a környező szigetekre is, ahol Shogi néven „honosodott meg”. Egy káprázatos, lebilincselő játékról van szó, mely az európai sakknál bonyolultabb, ugyanakkor életszerűbb. Amikor kisgyermekként a sakkot tanultam, két kérdés mindig motoszkált a fejemben. Az egyik az volt, hogy a leütött bábuk miért nem tudnak „meggyógyulni” és újra harcba állni, hiszen az igazi háborúkban is van olyan, amikor később érkezik az erősítés, az utánpótlás, stb. A másik kérdésem amiért sokan kinevettek az volt, hogy a jól teljesítő bábuk miért nem „tanulhatnak”, miért nem fejlődhetnek, elsajátítva, közel férkőzve és ezáltal megismerve az ellenséget. Hát, a Shogiban ezekre a kérdésekre úgy kaptam választ, hogy igen, van lehetőség a leütött bábuk „visszahívására” és igen, a „jól teljesítő” bábuk valóban fejlődhetnek és új képességekkel ruházódhatnak fel, a játék ezt „előléptetésnek” nevezi.
Shogi kövek
De haladjunk sorban! Már a játék kinézete is más, mint az európai sakk, hiszen 9×9-es táblán játsszuk, s a két ellenfél „hadserege” ugyanúgy, írásjelekkel ellátott kövekből áll, melyek iránya mutatja, hogy kihez tartozik egy-egy szereplő. A kövek hátoldalát is használjuk előléptethető szereplők esetében. A szereplők némileg emlékeztetnek az európai sakk figuráira, vannak gyalogok például, de a „tisztek” sorában már jellegzetes rangokkal és posztokkal is találkozunk. Középen áll a király, aki ugyanúgy léphet, mint az európai sakkban. Két oldalt a király mellett egy-egy aranytábornok áll, akik a hátra-átlósan kivételével ugyanúgy léphetnek, mint a király. A tábla szélei felé haladva mellettük két ezüsttábornok áll, akik ugyanúgy léphetnek szintén mint a király, ám oldalra és hátra nem. mellettük áll egy-egy lovas akik előre léphetnek „lólépésben”, legszélén pedig két jari áll, akik előre felé léphetnek bármennyit. A tisztek előtt és a gyalogok sora között két nevezetes bábú kap még helyet, balról a futó, akik átlósan léphet minden irányba bármennyit és jobb oldalon a bástya, aki a futóhoz hasonlóan szintén az európai sakkban is megszokott lépéslehetőségekkel bír.
Akkor kezdjük az elme harcművészetét!
Az ellenfél három első sora az előléptetési mező, s ide eljutva léphet elő a bástya sárkánnyá, a futó sárkánylóvá, stb. és persze új lépéslehetőségekkel egészülnek ki. A leütött bábuk pedig nem „halnak meg” hanem az ellenfél foglyai lesznek, ki is szabadíthatóak. Természetesen matt ugyanúgy van, mint az európai sakkban, ám van egy érdekes szabály, nevezetesen, ha a játékos szabálytalanul lép a bábujával, fel kell adnia a játékot.
Lám, mennyire kiolvasható belőle a japán jellem illetve a harcművész jellem is. Egy harcban egy hibás mozdulat könnyen a véget jelentheti, legyen bár lenyűgöző lépéskombinációm három lépéssel előre felépített stratégiám… ha a harcban hibázom, az az életembe kerülhet. Ebből is érthetjük, mennyire komolyan veszik ezt a harcművészetekben, s mennyire beleivódott a japán gondolkodásba, mentalitásba ez. (gondoljunk csak a pozíciójáról tévedés esetén azonnal lemondó hivatalnokokra, vagy akár a „hibás lépést” elkövető szamurájokra, hadurakra a japán történelemben, ahol nem várták meg az ellenfél győzelmét, hanem maguk vették kézbe a rövid kardjukat, vállalva a hibáért a felelősséget)
A játék, talán az eddig leírtakból is látszik, mennyire nem is igazából játék, hanem művészet, koncentráció fejlesztő tevékenység, kombinációs készséget, tudatosságot építő foglalatosság. Shogit gyakorolva a harcművész nem csak összeszedettebb, megfontoltabb és tudatosabb lesz, de edzi a figyelmét, koncentráló készségét, önfegyelmét is. Stílusunkban, a Tang Te Ryu – Tote Kuen Do stílusban mindezeket fontosnak, harcművész számára elengedhetetlen, nélkülözhetetlen tulajdonságoknak tartjuk, s épp ezért van lehetősége ezt a képzési tervünkben is szereplő kiegészítő művészeti ágat választani bárkinek, aki oktató segítségével megismerkedhet a Shogival, s oktatója vezetésével elindulhat ezen a nagyszerű úton, művészeti ágban is a fejlődés felé. Természetesen nem kötelező ezt választani, ám alap szinten megismerkedni vele mindenképpen hasznos mindenki számára, akár kiváló játékos válok belőle, akár nem. Akinek más művészeti ághoz van inkább affinitása, a képzési tervünkben a Shogi mellett megtalálhatja a számára megfelelőt is amivel mentálisan, szellemileg is hozzátehet a harcművészi tudásához, kiszélesítve azt.
Szabó Barnabás