Elérkeztünk a cikksorozatunk harmadik részéhez és ahogy ígértem, most bemutatok egy kedves ismerősömet, a Kwon Hungary, harcművészeti, küzdősport ruhákat és kellékeket forgalmazó cég vezetőjét, Patakfalvyné Eiben Monikát, akitől kulisszatitkokat tudhatunk meg, de legalábbis bepillanthatunk a „másik oldalra”, a gyártók és forgalmazók oldalára pár hasznos információért.
(Patakfalvy Miklós és Patakfalvyné Eiben Monika)
Kedves Monika, te és férjed vagytok a Kwon cég magyarországi képviselői, termékeinek forgalmazója, kérlek mutasd be a Kwont, illetve a Kwon Hungary-t pár szóban:
Férjem kezdte a német Kwon cég magyarországi bevezetését, termékeinek forgalmazását, én is bekapcsolódtam és az elmúlt évek óta, mára már gyakorlatilag átvettem teljesen a magyarországi feladatokat. A Kwon küzdősport felszerelésekkel, ruházattal, edzéseszközökkel, kiegészítőkkel foglalkozik, gyakorlatilag mindennel, ami a harcművészetekben, küzdősportban tárgyi eszköznek számít. Aztán időközben megjelent a Danrho márka is termékeivel a Kwon palettája mellett, gyakorlatilag egyesült a két cég, mindkét márkanevet külön megtarva, jó 20 évvel ezelőtt.
(A Kwon és Danrho logoi a Kwon Hungary engedélyével)
A Kwon és a Danrho saját termékeket gyárt, vagy a gyártás teljesen más cégeken, gyárakon keresztül történik?
Gyártat és gyárt is a Kwon termékeket, természetesen. Németországban gyártja a tatamit például, professzionálisan, a vásárlók igényeihez maximálisan alkalmazkodva színben, méretben, vastagságban, minőségben.
Kiknek, mely márkák termékeiket forgalmazza a Kwon?
A Kwon nem cégek termékeit, hanem elsősorban saját márkáját forgalmazza. Van irodája Koreában, Kínában, ahol felügyeli a napi gyártást, gyártatást, saját bázisáról gondoskodik a német precizitással ellenőrzött gyártási minőségről. Személyesen ellenőrzik irodáikban, telephelyeiken a pontosságot, magas színvonalú gyártást ezekben az országokban is a helyszínen, a gyártás folyamatát és a termékek bevizsgálását is saját, német minőségi követelmények mércéjével ellenőrzik..
A legtöbb terméken a hétköznapi, harcművészeti életben Pakisztánt látom származási helynek feltüntetve. Mi a véleményed ezekről a termékekről? A Kwon foglalkozik ilyenekkel?
Más üzleti kultúrát képvisel a Kwon is és mi is itt, Magyarországon. Számunkra a minőség az elvárás, nem a származás. Sajnos sok országban, így Pakisztánban is vannak, akik más kultúrában szocializálódtak, kivételek persze adódnak ezen a téren is, mint általában más területeken is. Viszont a kiegyensúlyozott minőség érdekében a Kwon mindig a megbízható és stabil üzleti hátterű és gyártási színvonalú cégekkel tartja csak a kapcsolatot, mindenhol felügyelve a gyártást, legyen az pakisztáni vagy más országbeli gyártó. Tehát egy-egy pakisztáni vagy más külső országban gyártott termék között a különbség mindig az, hogy az ott gyártott terméket a forgalmazó cég aláveti-e és ha igen, milyen minőségi elvárásoknak, ellenőrzésnek. A Kwon ebben nagyon magasra teszi a mércét a külső gyártók felé.
Mi szabja meg egy-egy edzőruha árát, mitől drága, mitől olcsó, illetve az ár minden esetben a minőséget tükrözi?
Válasszuk ketté a kérdést. Taekwondo, karate, judo ruhák: itt az anyag erőssége és minősége határozza meg a ruhák árát. Amikor a világszövetségek által bevizsgált, hitelesített ruhákról van szó, az ad egy magasabb szintet az árnak, ezek a termékek ezért drágábbak. Ez a hitelesítés magasabb minőségi elvárást tükröz. Ha ilyen címkét látunk egy-egy terméken, ez drágább természetesen, mégpedig emiatt. Ezeket kiemelt versenyeken elvárás a sportolóknak használniuk, ilyen például az EB-, VB, Világkupák, Grand Prix, Grand Slam, az Olimpiai kvalifikációk, Olimpia. Továbbá vannak azok a termékek, amelyek nem viselik a minősítő szervezetek, világszövetségek logóit, ezek is azonban minőségileg kiváló termékek, csupán nem minősíttette őket a cég Világszövetségekkel, szervezetekkel. Emiatt ezek kedvezőbb árfekvésűek, a magas minőség mellett is.
Ár-érték arány, ugye ez az amire főként a magyar vásárlók ki vannak élezve. Mi magyarok is szeretünk a pénzünkért olyan terméket vásárolni, ami megéri az árát. No persze van az a mentalitás, hogy minél olcsóban megússzuk a beruházást, hasznos-e ez a szemléletmód? Tapasztalom, hogy a harcművész pályafutás kezdetén főleg a szülők óvatosabbak a kiadásokkal, ha gyermeküknek vagy akár saját maguknak keresnek edzőruhát.
Alapesetben a ruháink ár-érték aránya jó, hiszen ebben számos szempontot kell együtt vizsgálni. Sok névtelen vagy „multi” kategóriájú sportbolt, áruházlánc forgalmaz edzőruhát, ám itt gyakran fordulnak elő minőségi panaszok, szabási pontatlanság, stb. Az itt forgalmazott ruhák legtöbbször kinézetre ugyan megfelelőnek látszanak, ám nem állják ki az éveken át tartó napi aktív használat próbáját, s a javított, használhatatlanná vált ruha pótlása lényegesen drágább, nem is beszélve a sok kellemetlenségről. Úgyhogy épp az a gazdaságos, ha az ilyen plusz kiadásokat, kellemetlenségeket elkerüljük. Ilyennel a professzionálisan ezzel a területtel foglalkozó Kwon-nál nem kell számítani. Szabás, anyagminőség, varrás, tartás, tartósság tekintetében is biztos minőséget kap a vásárló a pénzéért, ezért ár-érték arányban bátran mondhatom, jók vagyunk.
Ez nagyon meggyőző és személyes tapasztalatom is ez. Hogyan tudjátok „feltérképezni” a vásárló igényeit, illetve mit kell tennie a vásárlónak, hogy biztosan a számára leginkább megfelelő edzőruhát kapja a csomagban, ha a Kwon-tól rendel? Mit kell tudnia a vásárláskor egy vásárlónak, ha edzőruhát szeretne venni? Milyen adatokra vagytok kíváncsiak?
Megkérdezzük, hogy milyen stílusban, sportágban dolgozik az illető az edzésen, hiszen ez határozza meg a ruha vagy cipő típusát, anyagát, hány edzése van hetente vagy havonta, első ruhája-e, illetve az anyagi keretet, amin belül gondolkodik. Emellett megkérdezzük életkorát, nemét, ha másnak akar vásárolni az érdeklődő, a magasságát, életkorát, testalkatát, hogy növésben van-e? Ezek nem kellemetlen kérdések akkor sem, ha a vásárló nem kidolgozott, atletikus testalkatú, mivel ezen semmi szégyellni való nincs, hiszen mi tiszteljük és megbecsüljük azokat az embereket, akik sportolnak, mozognak és törődnek az egészségükkel, még ha csak hobby szinten is, ez számunkra is fontos a mindennapokban.
Erre vártam, hogy megkérdezhessem, beszélnél azokról a „mindennapokról”, pontosabban arról, hogyan érintett meg ez a terület, Téged illetve családodat. Úgy tudom, mindannyiótoknak komoly harcművészeti elkötelezettsége van, főleg férjednek, aki fiatalkori személyes példaképem is.
Korábban válogatott síző voltam, majd miután befejeztem sportpályafutásom, nem akartam elszakadni kedvenc sportomtól, így rendszeresen mentünk volt középiskolás osztálytársaimmal síelni. Az egyik ilyen alkalommal, miközben a buszunkra vártunk síelés után, néhány srác, síruhában, sícipőben a havon, elkezdett aikido technikákat gyakorolni. Nagyon izgalmas, különleges mozgás volt, és miután látták, hogy érdekel engem ez a fajta sport, meghívtak az edzésükre. Ott ragadatam egy időre.
Persze a kihívások mindig kísértettek, úgyhogy kipróbáltam magam a hegyikerékpárban is, több versenyen is részt vettem, amatőr kategóriában érmeket, kupát is nyertem.
Közben jelentkeztem a TF középfokú síedzői képzésére, mert szerettem volna továbbra is a sí közelében maradni, oktatóként kamatoztatni tapasztalataimat. Az első évben a gyakorlati tábort Szlovákiában tartották, itt találkoztam először későbbi férjemmel, Patakfalvy Miklóssal. Mindez 1989-ben történt.
Ezután az USA-ban töltöttem egy évet, majd hazatérve befejeztem tanulmányaimat az ELTE angol-matek szakán és a TF-n is.
Közben belekóstoltam a karatéba is, majd 1995 őszén, egy véletlen találkozás Miklóssal, a Taekwondo kipróbálását is lehetővé tette számomra. Innen, kezdve felgyorsultak a történések, 1997-ben volt az esküvőnk.
1998-ban megszületett Csenge, majd 2000-ben Luca lányom. A két szülés után szerettem volna visszatérni a sportba és ehhez, akkor a legkedvezőbb lehetőség az aikidóhoz való visszatérés volt. Ismét ott ragadtam 3-4 évre, elkezdtem vizsgázni is, és barna övig jutottam. Az edzéseket ekkor már gyerekeimmel együtt látogattam. Mialatt én edzettem, a gyerkőcök az általam elkészített foglalkoztató feladatokkal birkóztak. Vittem ceruzákat, színezőket, így ők sem unatkoztak.
Tehát a karate, aikido és taekwondo edzések kapcsán az edzőruhákkal nem csak kereskedőként, de gyakorló anyaként, feleségként is találkozom, szóval tudom mit jelent, ha egy ruha jó minőségű, tartós, könnyű benne dolgozni és viszonylag könnyű tisztán tartani is.
A két lány után néhány évvel megszületett fiúnk is, mindhárom gyermekem aktív sportoló, lányaim a felnőtt taekwondo válogatott tagjai. Férjem már elsősorban sportvezető, a magyarországi olimpiai WT taekwondo élet alapítója, meghatározó személyisége, 8. danos nagymester.
Igen, rá is gondoltam, viszont férjed élete egy igazi sporttörténeti kalandregény, hatalmas eredményekkel, ezért az interjú után rögtön vele szeretnék beszélgetni, hogy őt is bemutassam az olvasóknak.
Összefoglalva, így, ilyen háttérrel és családdal, férjjel, valóban nem csodálom, hogy olyan szakértelemmel és avatott kézzel bánsz a vevőkkel, ennyire szakértő vagy edzőruhák kapcsán, s amellett, hogy rengeteg feladatot jelent számodra a Kwon Hungary vezetése, még számomra, vásárló számára is mindig volt időd. Mindig alaposan körül jártuk a helyzetet és nem egy esetben megtapasztaltam, hogy az eredeti elképzelésem mellett hasznos volt a tanácsaidat meghallgatni, az idő pedig bizonyította, hogy jó irányban segítettél dönteni. Köszönöm szépen, hogy most is a rendelkezésemre álltál, sőt férjed, Miklós is.
Kedves Olvasóink. Három részesre terveztük a cikket az edzőruhákról, ám a magyar igazság is három és van egy ráadás, ennek a sorozatnak is lesz egy ráadása, ami nem más, mint exkluzív interjú Patakfalvy Miklós taekwondo nagymesterrel!