Mint Ismert, a Tang Te Ryu – Tote Kuen Do harcművészet egy életérzés, életmód-művészet, sokkal tágabb, mint puszta pofozkodás, rugdalózás. A harcművészetek történetében elmélyülve ezt minden igényesebb olvasó tudja és látja, hogy a harcművészet nem csak a harcról szól, nem pusztán mozgásművészet, hanem annál sokkal de sokkal több. Minden neves harcművészet gyakorló, mester nem csupán a technikákat gyakorolta, hanem jártasak voltak egyéb művészeti ágakban. Hogy miért fontos ez? Mert ezek a művészeti ágak személyiségfejlesztő szerepük miatt hozzájárultak az egész ember harmonikus felépüléséhez, amelynek aztán következménye, hatása magában a harcművészet gyakorlásában is jelentkezik.
Autentikusan a harcművészetet gyakorolni tehát azt jelenti, hogy nem csak technikákat „másolok le” tűpontosan minden apró részletre ügyelve, formagyakorlatokat tanulok precízen és mértani pontossággal, fejlesztem az izmaim, rugalmasságom és erőm, hanem szellemileg, mentálisan is végzek olyan tevékenységeket, amelyek ezeket az annak idején élt mestereket jellemezték, fejlesztették, azzá tették, akik ezeket a technikákat, formagyakorlatokat fejlesztették, megalkották, gyakorolták. Vagyis harcművésznek lenni, nem a bemutatott technikákról szól. Harcművésznek lenni mentálisan, fizikailag és szellemileg is megvalósítani azt a harmóniát, szellemi, gondolkodásbeli és fizikai egységet, ami a harcművészet gyakorlója számára évszázadokon keresztül elengedhetetlen volt.
(Miamoto Musashi önarcképe)
Ez magyarázza a legendás kardforgató Miamoto Musashi mozgását, lenyűgöző technikáit, hiszen nem csupán a kardforgatásban volt jártas, hanem a festészetben is, az alkotás, teremtés folyamatát ismerve, gyakorolta, a vonalvezetés, ecsetkezelés szabadságával de az ábrázolás realitásához való ragaszkodással lett a személyisége az a személyiség akinek egy karddal a kezében nem volt lehetetlen, hiszen bámulatos szabadsággal tudott lehetetlennek látszó mozdulatokat is kivitelezni, azzal a realitással, hogy közben egy karcolást sem ejtett magán harc közben.
De beszélhetünk másokról is akik a költészetben, képzőművészetben, zenében, vagy akár a szintén művészeti ágként kezelt japán sakkban a sōgi-ban vagy a go-ban voltak járatosak, s tette őket ez a művészeti ág olyanná akikben ez látszott meg harcművészként is. Nem nehéz megérteni a művészet személyiség formáló hatását, számtalan európai példa is van rá, hogy a zene és a matematika hogyan kapcsolódott össze pl Einstein életében, s volt kölcsönhatással személyiségében egyik művészeti ág a másik természettudományos tevékenységre. Nem azt jelenti ez, hogy ha nagy matematikus akarsz lenni, zenélned is tudni kell, a harcművészet viszont nem is matematika, hanem művészet, s mint minden művészeti tevékenységnél, példának a rajzolást hoznám mint saját példa: nem elsősorban a kézügyességen múlik. Egészen biztos, hogy a rajzolni „nem tudó” emberek ujjai, csuklója, karja is képes azokra a mozdulatokat, mint a rajzolni tudóé. Akkor hol „történik” a csoda ha egy kézzel alkotó művészet esetében nem a kézben, nem a kéz egyedülálló mozgékonyságában? A fejben és a szívben, az inspirációban, az ihletben és az ihletettségre való fogékonyságban. Nos ez a csoda.
A harcművészet mint mozgásművészet sem csupán a mozgás művészete. Ahogy a rajzolás sem a kéznek az ügyessége vagy különleges képessége, hanem látásmód, ihletettség, a szív és a fej együttműködése az érzelmekkel, melyeket a kéz jelenít meg, a harcművészetben pedig a test.
Miamoto Musashi festménye: Kormorán
A fent említett Miamoto Musashi ír erről egyik írásművében (milyen érdekes, a harcművész egyben író is, ugye), Az Öt Gyűrű könyvében. (lásd a honlapunk könyvtára, ahol már hónapok óta elérhető ez a nagyszerű mű). Így ír itt a világ talán legismertebb harcművész, kardvívó legendája: „Tanulmányozza egyenként a különböző művészeti ágakat, s ráébred a stratégia bölcsességére„. Igen, egyfajta „ráébredésre”, felébredésre utal, s arról beszél, hogy a harci művészet (ezt nevezték akkoriban a stratégia kifejezéssel) megértéséhez, a ráébredéséhez elengedhetetlen nem tartotta a különböző művészeti ágakkal való találkozást, tanulmányozást, megismerését. Azt hiszem, ha elég alázatunk van, egy ilyen embert nem kérdőjelezünk meg…
Most egy sorozatot kezdek el ezzel az írással, bemutatom nektek a Tang Te Ryu – Tote Kuen Do filozófia egy szeletét, a művészetek személyiségfejlesztő kapcsolatát a harcművészettel egyes művészeti ágakban, melyeket -ahogy az a fentiekből is kiderült- preferálunk, fontosnak tartunk. A Tang Te Ryu – Tote Kuen Do nem csak mozgásművészet, hanem látásmód, személyiségfejlesztő rendszer, alkotó folyamat, testi-lelki-szellemi harmónia fejlesztő, s ennek a kiteljesedése, mozgásművészetben is történő megnyilvánulása.
Szabó Barnabás