A harcművészetben a Kano Jigoro mester előtti időben nem használták a mai, mára már klasszikussá vált kyu és dan rendszert, ahogy az előző cikkben írtam. Ám mit használtak akkor, mi volt ennek az elődje?
Mielőtt belekezdenénk ennek a taglalásába, fontos tudni, hogy a japán nagyon tiszteletudó és tisztelet adó nép. Számukra, a társadalmukban aláhúzottan fontos szerepe van a tiszteletadásnak, ám ennek a rendszere pont emiatt nagyon kifinomult és aprólékos, részletes náluk. Európai ember számára bonyolult, feleslegesnek érzett dolog ez legtöbbször, viszont náluk, a japánok finomhangolt társadalmában enélkül elképzelhetetlen az élet. Ne arra gondoljunk itt, hogy felépítettek egy hierarchikus rendszert a tiszteletadás kedvéért, ahol hatalmaskodók vannak, inkább ara, hogy a másik ember tisztelete iránti belső igény hozta ezt létre a történelem folyamán, s ez jelenik meg a politikában, sportban, az élet szinte minden területén. A japán ember tudja „hol a helye” és tudja, hogy a társadalmon belül „hol a helye”. Ez számára azt jelenti, hogy hol van szerepe a társadalomban, felelőssége a társadalomban, illetve a közösségekben ahova tartozik. S mivel ezt tudja, ezt a felelősséget roppant komolyan véve, ezt meg is éli, gyakorolja is. Ez az, amit a külső szemléló néz, lát, s csodálkozik a végtelen kötelességtudatukon. Nos, most, hogy mögé láttunk, láthatjuk: ennek alapja a tisztelet és a japánok finomhangolt, felépített társadalmi szintjei.
Miközben a go, a shogi, stb azaz az általános japán művészeti, társadalmi életben évszázadok óta dan és kyu rendszert is használtak és a harcművészeteknek fogalma sem de leginkább köze sem volt ezekhez, a harcművészetek a kínai udvari rangokhoz hasonló rendszert, annak sajátos japán adaptációját használták, az úgynevezett menkyo (免許) rendszert. Ennek nincsenek elválasztott tanuló és mesterfokozatai, pláne nem 10 vagy 2×10, hanem sokkal kevesebb, épp ezért sok-sok év kellett ennek egyik fokozatából a másikba való átlépéshez.
Az első szint volt az „okuiri„. Ennek a jelentése: „belépés a titokba„. Az a szint, amikor a harcművészet gyakorlója megismerkedik, beavatást nyer a rendszerbe és elkezdi annak elsajátítását egészen addig, hogy irányítás mellett oktathassa is, vagyis tulajdonképpen itt már oktatói szintről van szó. Ennek az időszaka egy több éves folyamatot ölel fel.
Ezt követi az u.n. mokuroku szakasz, nevezzük inkább szakasznak, mint „fokozatnak”, még ha szintlépést is jelent. Itt már a gyakorló nevét rögzítik, számontartottá válik a stílusban, „jegyzett” személy lesz az adott ryun belül. Szokták ezt két szakaszra is osztani, a shomokuroku szakaszra illetve a hatsu mokuroku és gomokuroku szakaszra. Ennek össz időszaka, amit egy ember ebben a szintben tölt már gyakran több mint két évtized.
Ezután viszont már a menkyo szakasz jött, a menkyo szint ami „engedélyt” jelent, vagyis engedélyezett oktatóvá vált a gyakorló, miközben persze ha önállóan is oktathatott de még maga is a folyamat közepén haladott azaz nem kész és minden tudás birtokosa volt, hanem már önállóan tanítványoz, tanít valaki, természetesen a stílus vezetőinek támogatásával kísérve. Odafigyelek rá, de önállóan működik. Úgy 10-15 éven keresztül vagy gyakran ennél is tovább. Így válik évtizedek alatt az ember a stílus részévé, mintegy „belenő” a stílusban sok sok évtized alatt, s éri el a menkyo kaident (免許皆伝) azaz a legmagasabb adható jogosultságot, engedélyt a stílus képviseletére és tanítására.
Látjuk, hogy ez a rendszer egy Kano Jigoro számára mért volt elfogadhatatlan, hiszen mai, modern körülmények között amit már Kano idejében is modernnek nevezhetünk, elképzelhetetlen ez a rendszer. A társadalom megváltozott. Nem élhetsz, lakhatsz a dojo-ban, a mestereddel, pláne nem évtizedekig. Felnősz, dolgozol, munkába jársz, családot alapítású, munkaidő után hazamész és hetente háromszor edzésre. Hetente háromszor másfél órát mondjuk. Így életed végére elérnéd a legalsó szintet, ha ügyes vagy. Nos, Kano rendszerében az ismeretet ilyen paraméterek mellett gyorsan kellett átadni, gyorsabban, nem egy élet alatt, s gyorsabbak lettek a szintlépések is, s megjelent az öv rendszer
Ezen a rendszeren kívül érdemes áttekinteni az elnevezéseket is. A tanítványok, idősebb tanítványok, első tanítvány, mester, tanító, kiemelt tanító, stb. titulusok világa ryunként azaz iskolánként eltérő lehet, ezért inkább a mi stílusunkat veszem alapul ennek ismertetésére.
A tanítvány neve Deshi. Ez nem valamiféle legalacsonyabb rang (az mondjuk a mukiu lenne azaz amikor valakinek semmilyen kyu fokozata nincs), hanem tanítványt jelent. Az a deshi, aki a mesterrel együtt lakik és tőle tanul, mint egyfajta VIP 0-24 órás rendszerben, az Uchi Deshi. Minden dan fokozat alatti tanítvány Hokai, így jelöljük őket, ez egy átfogó kifejezés a tanítványra is, mert pl egy nagymester mester fokozatú uchi deshivel is élhet, edzhet együtt, ám ő már tanítványként nem Hokai, hiszen van dan fokozata.
A Senpai idősebbet jelent, amolyan seniort, akár mesterfokozat nélkülit is, a mi stílusunkban ez az első két mesterfokozat, de eredetileg általánosan használták az idősebb tanítványra. Használták mentor, mentorált kapcsolatban is. Bizonyos értelemben a Senpai a Kohai relevanciájában értelmezhető. Azaz mentor – mentorált vagy patronált, senior – junior kapcsolat. Ha van senior, akkor van junior is. Ha van senpai, akkor van kohai is.
Rengeteget beszél ez a harcművészetről, s annak egyik lényege a senpai-kínai kapcsolat, melyet áthat a kínai tiszteletteljes viselkedése a senpai felé, a senpai lehajoló barátsága és figyelmessége a kínai iránt.
A Sensei (先生) jelentése idősebb tanító (nálunk 3-4.dan), elöljáró, „aki korábban született” vagyis régebb óta jár az úton. Míg a senpai nincs általánosan danhoz kötve és lehet tanító a senpai-kínai kapcsolatban, a sensei viszont már konkrétan ezt jelenti.
A Shihan (師範) vezető tanítót jelent, (5-7 dan) a Shihan mesteroktatót jelent azaz magasabb szintű tanárt, aholmár nagyon. tudást látunk a senseinél, ahol a technikai tudás életbölcsességgel is párosul. A Shihan nem feltétlen danfüggő, inkább minőségfüggő, de inkább magasabb danoknál jellemző a shihan használata.
A Hanshi (範士）a stílus legmagasabban képzett mestereinek jelzője (nálunk 8.dan) a stílus legmagasabb fokozatú grémiuma a hanshik, bár számuk gyakran csak egy, kettő.Számos stílusban a legmagasabb titulus, a shihanok közül kiemelkedő tanító kapja. Ez legtöbb stílusban dantól független titulus, de általában leginkább 7 dan felett szokták adni.
A Kyoshi (教士) egy iskola tanítóinak tanítója, azaz a legmagasabb tanítói szintet képviselő tanító. Szintén nem danfüggő a fokozat de általában 7 dantól felfelé adják a stílusok legtöbbjében, ha használják.
Használjuk még a Renshi (錬士) címet is, ez egy adományozható tiszteletbeli titulus a senior expert trainernek, teachernek azaz az idősebb, amolyan korelnök Shihannak. Mondhatjuk úgy is, hogy a Sensei-Shihan tanítói csoport szakmai vezetője a Kyoshi, korelnöki tekintélye pedig ennek kb azonos szintű megfelelője a Renshi.
A Soke (宗家) egy ryu „családfője”, abszolut vezetője. A „családfő” szóból is érzékelhető, hogy egy hagyományosan vérségi vagy nem vérségi de mindenképp leszármazási, amolyan generációs cím. A Sokék választják ki egy stílus, kyu elfogadásakor, befogadásakor egy adott stílus Soke-szintű vezetőjét, ha van ilyen, vagy érdemei miatt így döntenek. Kiérdemelni tehát nem lehet, de kiválasztani valakit rá igen (a kettő csak látszólag mindegy, nagyon markáns különbség van, hiszen a Soke nem eléri ezt a címet, hanem a Sokenak más stílus vagy stílusok Soke-jai átadják ezt a címet, ha érdemesnek találják rá).
Generációs titulus ugyanakkor, hiszen a stílus alapítójától öröklődik annak utódjára (minden ryu-ban egy Soke van egyszerre), akit a Soke nevez meg. Fokozat nélküli titulus, tehát a Soke fokozata azonos a Soke címet megelőző fokozatával, viszont érdekesség, lévén a stílus abszolut feje, akit más stílusok abszolut Soke-jai ismertek el és tették azzá, azaz Soke-vá, a sajátjánál magasabb fokozatú diplomát is kiadhat, lévén a Soke nem az övfokozatát, hanem a harcművészetben betöltött helyét jelenti.
.Szabó Barnabás