Napjainkban egyre népszerűbb az a felismerés, hogy „az okinawai emberek valamit nagyon tudnak”. Roppant népszerű manapság, hogy felfedezzünk régi „titkokat”, módszereket, vagy egyenesen módszert csináljunk közönséges, általános, ám valami miatt egzotikus hétköznapi szokásokból, melyeknek gyógyító erőt tulajdonítunk vagy éppen influenszer mentalitással a „bölcsek kövének” kikiáltva nagy érdeklődést, bevételt generálhatunk belőle. Ennek a XXI.századi „trendnek” esett áldozatául az IKIGAI is, mely a japán közgondolkodás része, s mint annyi minden más a harcművészetek világában is, Okinawáról terjedt át a többi japán szigetre.
Az Ikigai 生きがい két szó összetétele, az ikiru 生きる (élet) és a kai がい (cél, beteljesedés) szavaké.Fordíthatjuk életcélnak is, de nem helyes, mert nem egy cél vagy egy pont, hanem inkább a japán mentalitáshoz hűségesebben ragaszkodva: maga az út, az úton járás az ikigai lényege.
Okinawán az átlagéletkor jóval magasabb a legtöbb országénál, egyáltalán nem ritka, sőt egyenesen megszokott a száz év feletti életidő, amit tagadhatatlan: ennek a gondolkodásnak, az ikigainak tulajdonítanak részben.
Az Ikigai maga a japán gondolkodásmód. a hétköznapok, s ezen belül az a fókusz, ami miatt a japánok általában máshogy állnak a dolgokhoz mint mi, európai emberek. Vicces dolog tud lenni, amikor az európai „japánkodik”, harcművészetet gyakorol, de fogalma sincs a bushido jelentéséről, viszont mivel jól hangzik, használja, ám teljesen annak ellentmondó életet él. Szintén vicces, amikor valaki japán harcművészetet folytat ám fogalma sincs keleti kultúráról, a művészetekhez fogalma sincs, holott ezek a harcművész lét hétköznapjaihoz, életviteléhez szervesen hozzátartoztak hajdanában és ma is ott, ahol ezt megfelelően gyakorolják (szóval nem „japánkodnak”).
A mi stílusunkban, a Tote Kuen Do-ban nem szeretnénk senkit sem keletivé tenni, vagy „japánosítani”, fontosnak tartjuk az önazonosságot. Ám ugyanilyen fontosnak tartjuk azt is, hogy amit csinálunk azt helyesen csináljuk, ne kontextusából kiragadva, hanem azon beül értelmezve, mert mindent így lehet jól csinálni. Az Ikigai-jal úgy foglalkozunk, hogy a szerepét vizsgáljuk és használjuk fel a mi szocializáltsági közegünkben, saját kulturális, szellemi hátterünkkel.
Rögtön vágjunk is bele egy a fentebb már említett influenszeres „bölcsek kövés”, üzletorientált, nyugatiak számára „csinált” Ikigai-értelmezést, ami előre mondom, hogy zsákutca, de „ne öntsük kis a fürdővízzel együtt a kádból a gyereket is”, haszna azért van, csak nem gondoljuk túl és semmiképpen ne gondoljuk Az Ikigai-nak, hanem egy nyugatias értelmezésének.
Rajzoljunk fel négy egymást metsző kört, nézzük meg a mellékelt ábrát, hogy kell kinéznie körülbelül. A körcikkeken található feliratok szerint próbáljuk összegyűjteni először egy külön lapra kategóriák szerint, hogy mi az „amit szeretek csinálni”, mi az „amiért megfizetnek”, mi az „amiből haszna van a világnak” és csinálom, illetve mi az „amiben igazán jó vagyok”. Miután ezeket a kategóriákat kigyűjtötted az életedben és leírtad, hogy igazán jó vagy rajzolásban, mentális dolgokban, tanításban például, hogy azért fizetnek meg mert pedagógus vagy vagy postás vagy tudsz korrepetálni angolból és ezért is megfizet(het)nének akár, ha akarnád, stb. stb., jöhet a részhalmazok kitöltése. Mi az amiben jó vagy és megfizetnek érte mondjuk. Nagy valószínűséggel ide a szakmád kerül majd. Amiért megfizetnek és amire szüksége van a világnak: na ide olyan dolgok jönnek amik olyan foglalkozások amivel esetleg tudnál mások számára, a „világ” számára akár nyomot hagyni, vagy betölteni egy űrt vagy segíteni. Ez a hivatás, amit hivatás szerűen csinálsz, azaz elhivatottan. Aztán így tovább, mi a küldetésed, mi a szenvedélyed. A már előzőleg kigyűjtött dolgok is bele-belekerülnek egy-egy metszethalmazba mert rájössz, hogy szeretsz és jó is vagy az elesettek gyámolításában és hoppá, ezt lehet úgy is csinálni, hogy a világnak szüksége legyen erre a képességedre azaz pl. valamilyen segélyszervezetben tevékenykedhetnél vagy jótékonysági alkalomra tudnál rajzolni képet amit elárverezzenek ha már írtad, hogy jól megy a rajz és fontosnak érzed, hogy szükség legyen a világnak arra amit csinálsz.
Az ábra legeslegközepén pedig az IKIGAI van: az, amiben jó vagy, amit szeretsz csinálni és amivel mások számára is tudsz használni és amiért megfizetnek tehát ami tud adni neked valamilyen szintű egzisztenciát.
Nos ez a nyugatiaknak szánt Ikigai értelmezés előnye, haszna, hogy segít rendszerezni az életed dolgait, megtalálni küldetést, megtalálni az életedben valamilyen központi értelmet. Szintén előnye, hogy ezt mindenki ki tudja tölteni és nem kell hozzá valóban keletinek lenni. Továbbá nagyszerű életrendezési alkalom, s bizonyára ha kellő önismereted van, szerzel is vele meglepetést, esetleg felismerést a számodra ami hozzásegít, hogy tudatosabban vezesd az életedet és tudd, hogy mire kell jobban, mire érdemes jobban fókuszálni, ami miatt érdemes felkelned reggelente és ami miatt nem fog elveszni az életed évek múlva a hasztalanság homályába.
Ezzel szemben az Ikigai eredeti értelmében nem cél. hanem út. Nem pénzfüggő de ne legyünk álszentek, fontos az anyagi megbecsültség, az anyagilag is biztosított egzisztencia, megélhetés, élet. Azonban a japán értelmezés szerint ennek nem feltétlen kell, hogy köze legyen a pénzhez. Akárcsak nem feltétlen, hogy abban valóban te egy tehetség legyél. Gyönyörködtethet az éneklés és adhatja a lelked olyan szintű napi feltöltekezését, kísérheti végig a napodat és minden dolgodat, adhat flow-élményt anélkül is, hogy tehetséges legyél, erre a megfelelő hangszigetelésű lakás nagyszerű, vagy ha tudod mikor kell elkezdened és abbahagynod. Az Ikigai azonban nem feltétlen egy passzió vagy kedvtelés, ennél összetettebb.
Ahhoz az „élet-értelméhez” eljutni, ami meghatározhat téged és meghatározhatja az életedet értelmet adva annak, ami energizál és nem lemerít, ami előre visz és amiben kiteljesedhetsz a japánok gondolkodását követve különböző lécsőfokokon keresztül, egy életen át tartó fejlődési folyamattal jutunk közelebb, de nem mint célhoz elérkezünk, hiszen említettem: pont ez a fejlődési folyamat, ez az úton járás a lényege. Ennek az úton járásnak az elemei egy másik, az Ikigai lényegéhez közelebb álló elmélet szerint és szerintük a következők:
Az út mindig kis lépéssel kezdődik. Sose akarj egyből eredményt, kis lépéssel indulj és kis lépésekben haladj tudva, hogy nincs okod kezdeti elkeseredésre, hiszen kis lépéstől azonnali nagy eredményt sem kell várnod, így ennek a terhét máris levettem rólad.
Második fontos lépése ennek az útnak önmagad elfogadása. Persze, akarj több lenni és jobb, de csak akkor lehetsz valóban több, jobb, akkor fejlődhetsz, ha megismered magad és elfogadod magadat olyan kiindulási pontnak, amilyen vagy. Ne gyűlöld magadat, ne tekints undorral magadra, ne tekints dolgokra magaddal kapcsolatban szégyenletes dolgokként. Pocakos vagy? Ez nem bűn. Ne akard behúzni a hasad ha fotóznak, ne szégyelld és ne akard elrejteni. Te ilyen vagy. Nem vagy modell alkat. O.K. ebből kell kiindulnunk tehát. Ez a pocakosság változhat, de ne ennek a megváltoztatásától tedd függővé a boldogságodat, hanem csináld azt és olyanokat amelyek ezt az eredményt IS hozzák, de gyönyörködtetnek is és élvezed is. Az önelfogadás és az elengedés mélyen benne van a japán lélekben. Elengedem azt, hogy nem tudok és nem is akarok olyanná válni amilyen nem lehetek. Elfogadom aki vagyok és ezt indítom el a fejlődés útján. S ha holnapra ez nem változik meg, nem is kell, hogy megváltozzon, nem is ez a lényeg, hanem, hogy olyan dolgokat teszek aminek ez is egy hozadéka lehet akár.
A harmadik a harmóniára törekvés, fenntartható módon. Hiába jelent számomra harmóniát az, hogy Toscanában fehérbort iszom egy árnyas szőlőlugasban, ezt megtehetem ha van rá pénzem, de nem fenntartható ez a harmónia-állapot, hiszen annyi fizetésem nincs. Keresd meg a harmóniát, a harmónia fenntartható módját. Ez a környezeted kitakarítása, a kellemes hangulati fények és illatok, ízek, a csend vagy épp a kellemes zene, az az állapot amiben a harmóniát érzed. De nem csak külső harmóniáról van szó, megnyugtató, nyugalmas körülményekről, hanem amolyan kompakt érzésről, amiben te önmagad lehetsz. Ezt kell az úton harmadik lépésben úgy kivitelezned, hogy fenntartható legyen folyamatosan.
A negyedik pont az apró dolgoknak való örülés képessége. Máris látható, hogy itt nem nagy pénzekről van szó, hanem akár a szép naplementének, egy új radírnak, egy finom kávénak való örülés képességéről. Az élet csupa apró dologból áll. Lemész az autódhoz, elmész dolgozni, csodálatos napfelkeltét látsz út közben vagy egy pompás lovat a mezőn az út mellett, viszed a kedvenc termoszodban a teádat. Kellemesen bemelegszik az autód. A munkahelyeden ott vannak a kis mikrokörnyezeted elemei. Kinyitod a termoszt és érzed az otthoni ízt ahogy belekortyolsz. Az élet apró dolgok sorozata, ha az örömöt keresed az életben nem ennek az útnak a végén vár, hanem meg kell tanulnod, hogy ezen az úton örömök, apró örömök láncolata az élet. Persze lehet csak „dolgok” láncolata is, de akkor elég szegényes és örömtelen életed lesz. Viszont, ha ezekben az apró dolgokban meg tudod találni az örömet, akkor örömök láncolata. Nagyon fontos a hálaadás képessége, hogy a hétköznapi, természetesnek látszó dolgokat tudd ajándékként kezelni és fogadni. Ez az egyik legnehezebb, de tanulható és megvalósítható lépése az Ikigai-nak.
Végül az ötödik lépcsőfok, szint, állomás ami becsatlakozik erre az útra és útonjárásodra, az „itt és most” élés képessége. Kicsit kapcsolódik ez az előzőhöz, de hallatlanul fontos képesség. A nyugati ember mindig valamire „vár”. Várja, hogy kijárja a 8 osztályt és valahol felvegyék továbbtanulni, aztán várja az érettségit, aztán, hogy állást kapjon, aztán fizetésemelést, aztán hogy gyerekei legyenek, aztán, később a nyugdíjat, aztán, hogy meghaljon. Várjuk, hogy menjünk valahova nyaralni, várjuk, hogy elkészüljön végre a ház, stb. Ez egyrészt jó, hiszen folyamatosan van előttünk valami, de más részről rossz, mivel még nem vagyunk ott és a „még nem értem el” érzés olyan mélyen belénk tud égni, hogy egy általános pesszimista, elégedetlen alaphangulatot ad. A japán embernek az Ikigai-t megélve erről foigalma sincs. Nem a majd várakozásában és a még nem elégedetlenségében őrlődik és ég ki, hanem a most, a jelen, a pillanat szépségét keresi és a most, a pillanat élményét akarja „kimaxolni”. Ez az ami miatt a vonat vezetője időben akar odaérni, nem azért, mert kell, hanem mert ott és akkor ő nem „máshol” van, nem a jövőben van vagy pláne nem a múltban, hanem a jelenben és ebben a jelenben most, pillanatnyilag neki ezt a feladatot kell megoldani és meg is akarja tökéletesen oldani. Nem egy „kényszeresség” a japánok munka iránti elhivatottsága, hanem Ikigai. Nem kényszer vagy elvárásnak való megfelelés, hogy ahhoz az online rendelt csomaghoz még a gyermekével hajtogattasson egy darut papírból, hogy beletegye a küldemény mellé, hanem az Ikigai, mert ő itt és most egy csomagot készít és az itt és most egy tökéletes alkotás kell, hogy legyen. Megélni a pillanatot, „kimaxolni”, az egymás után lepergő perceket flow-vá tenni, ez az Ikigai.
Ez az az élet amit érdemes élni, ami miatt minden nap érdemes lesz felkelni, hiszen előre tudja abban a pillanatban amikor álomból reggel kinyitja a szemét, hogy elkezdődik egy nap és neki már van egy öröme: hogy elkezdődik egy nap. Tudja, hogy megtesz kis lépéseket ma is az úton. Belenéz a tükörbe és elfogadja magát, képes elengedni és megragadni a belső harmóniát azáltal, hogy az életét körülvevő apróságok, az apró „dolgok” máris örömre és hálára hangolják amit itt és most ki is élvez, feltöltekezik belőle. Nos, ez az Ikigai.
Törekedj erre, hogy az életedben ezt a szemléletet éld meg, hogy ebben a flow-ban, ebben a belső harmóniában élhess. Aztán, amikor ott vagy az edzésen, gondolkozz ugyanígy: „ma is teszek az úton egy kis lépést”, nem nagyot, de egy kicsit előre lépek,előre fogok haladni, több leszek ezáltal. Bár nem megy minden úgy ahogy szeretném, de azt fogadom el aki ma vagyok és elengedek elérhetetlen célokat, megragadom viszont a pillanatot, a percet, egy szép mozdulatot, egy feszes technikát, és utazom a formagyakorlatban, együtt hömpölygök vele, visz az ár, a hullám és így vagyok úton miközben a pillanatban vagyok teljes valómban, annak minden csodájával és örömével. Körülvesz az Ikigai, bennem van az Ikigai – én magam vagyok az ikigai.